Most a Szubjektív kategóriát böngészed

Csipázom a francia filmeket. Mondjuk nem értek a művészethez, de mostanában tök jó kis francia mozikat láttam. Ott volt ugye Az Osztály múltkor, ami másodikra megnézve zseniálisnak tűnt, most meg hétfőn láttam a Welcome című filmet és ma meg olvastam, hogy jól kapott valami díjat Strasbourgban. Lényeg a lényeg, esztétikailag nem tudom milyen a cucc, de a sztorija nagyon durva.
Nyugat-Európa legaktuálisabb problémája jelenik meg, a bevándorlók és menekültek kérdése. Van benne minden: “álom Anglia”, Irak, előítéletek, meg persze párkapcsolati kérdések, hogy kicsit könnyítsen a témán. Mindenkinek javaslom, hogy nézze meg és kiváncsi lennék, hogy mit szóltok a francia hatóságokhoz. Ugye van az egyik oldal, aki azt látja, hogy az eddig nyugodt környezete felbojdult, mert érkezett az utóbbi időben egy megyényi problémás külföldi, akik bűnöznek, koldulnak és még a nyelvet sem értik, a másik oldalról meg van egy rakat ember, aki csak “normális”, vagy legalább is háború nélküli életet szeretne. Egyébként a menekülteket “termelő” háborúk egy részéhez remekül asszisztál a nyugati világ, ha éppen nem ő az agresszor.
Egyébként a menedék lehetősége, egyike az alapvető emberi jogainknak. Ezt 60 év alatt az ENSZ-ben szinte minden ország elfogadta. Ezen nincs nagyon mit vitatkozni.
Katt a képre a trailerhez!

welcome_poszter

Tags: , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Szubjektív  

Remélem már sok embernek nem újdonság, hogy október 9.-én, azaz pénteken először nyílnak meg, a pécsi Zenész Ifjúsági OtthoN, azaz ZION kapui. A rendezvény célja, hogy bemutassuk az Intermagyar Kulturális Egyesület és Az Emberség Erejével Alapítvány közös álmát.
ZION termeiben különféle stílusokban szól majd a zene és először lehet majd pihenni az állandó “Menedékben”. A buli ingyenes, de nem titkolt célunk, hogy adományt gyűjtsünk a tető és a fűtési rendszer felújítására. Aki többet is szeretne megtudni, annak ajánlom ZION hivatalos blogját.

aidplakat_logos_websize

Tags: , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

Tavaly valamikor év vége felé figyeltem fel erre a könyvre az Indexen. Egy interjút olvastam a sráccal aki írta és akiről szól ez a történet és nagyon megfogott. Rég nem írtam karácsonyi kívánság listát, de tavaly valamiért újra és ez a könyv volt az egyik dolog rajta. Jelen írásból kikövetkeztethető, hogy meg is kaptam :-)
A könyv kb egy estés olvasmány, én mondjuk elhúztam vagy 4-re, mert nem szeretem ha valami jónak gyorsan végeszakad. Szóval a sztori lényege, hogy a könyv elején Ishmael elindul otthonról tesójával és barátaival, hogy valami ki mit tud szerűségen vegyenek részt egy hip-hop produkcióval. A könyv végére pedig megtudjuk, hogyan lett ezek után Ishmael katona asszem 11 évesen, egy a kormány oldalán harcoló milíciában, majd hogyan került el egy reintegrációs intézménybe és végül hogyan lett az ENSZ munkatársa, aki minél több helyen elmeséli a történetét, hogy felhívja a hozzá hasonló sorsú gyerekekre a figyelmet.
Azt el kell árulnom, hogy nem egy irodalmi remekműről beszélünk, de szerintem pont ettől hiteles. Tök egyszerű nyelvezettel elmeséli egy egyszerű srác a saját sztoriját, nincs átírva valami profi által, él az egész. A történet egyébként nagyon súlyos, nem akarom lelőni a poénokat, de bemutatja azt az agymosást, amin ezek a gyerekek keresztül vannak rángatva, hogy a végén drogfüggő harci zombik legyenek belőlük, akik Rambonak képzelik magukat. Nagyon érzékletes a reintegráció leírása is és az a pont amikor Ishmael felismeri, hogy mekkora szemétség az egész Sierra Leone-i polgárháború.
A könyv egyébként az Afrika feketén-fehéren sorozat része, amelyben van például egy Mandela önéletrajz is, ami szintén tök jó és majd írok itt róla. Tényleg ajánlom a könyvet mindenkinek, nagy élményben lesz részetek!
gyerekkatonanagy

Tags: , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Szubjektív  

Újra itthon. Megvolt a Menedék harmadik nagy nyári fesztiválja, ami egyben az utolsó is idén. Az LB27 Reggae Campnek idén Monorierdő adott otthont, miután Százhalombatta nem tartott igényt a rendezvényre, illetve leginkább a hangerejére.
Megérkezésünk után az az érzés kerített hatalmába, hogy az otthonunkul választott tábor legalább 10 éve zárva volt és most hirtelen kinyitották, felégették a cserjét ami benőtte, de a mosdók kitakarítására már nem volt idő. Mindegy, ez mondjuk egy Rockmaraton, meg egy EFOTT után már kevéssé zaklatott fel, meg amúgy is a Camp-ben az érzés a lényeg nem a hely. Nekifogtunk a Menedék felépítésének, ami büszkén mondhatom, hogy szerintem nagyon kis aranyos lett, jó volt ott pihenni.
dsc03245
Hamarosan befutott a kis Camp-es családunk is, előbb Melinda, majd Atlasz, Bozó és Joci, Laci csak harmadik nap jött, Katit pedig idén sajnos nélkülöznünk kellett. Bozó gyorsan elfoglalta szokásos pozícióját és akkor már mindannyian éreztük, hogy történhet akármi mi jó helyen vagyunk.
dsc03269
Idén nem készültünk külön játékokkal, a hangsúly a pihenésen, az olvasnivalókon és a társasjátékokon volt. Nálunk is a nyaralás irányába billent el a mérleg :-)
dsc03283
Az első nap megtalált minket Menelik is, így lett a Menedék a Rasztaegyetem hivatalos helyszíne. Délutánonként fél öttől lehett hallani okosítást a jamaicai zene és eszmeiség fejlődéséről.
dsc03523
Az olvasnivalók közül idén a Persepolis képregény, a Történelem zsarnokai, Dermot Jamaica dolgozata és a Zselények című pihentető képeskönyv vitték a pálmát.
dsc03890
Kora estétől persze most is a zénéjé volt a főszerep, szólt a roots rock reggae. Tisztelet minden fellépőnek és külön Miksának, aki megpróbálta egyre kevesebb hanggal is végigcsinálni a Ladánybene koncertet. Sok igazán meghitt pillanat volt, mint a PASO koncert guggolása, az Irie Maffiás Baszd fel a kéket ugrálás, a Zagastic újra a Camp színpadán, a Riddim Colony és az Eye of the tiger találkozása és a Marley 64 műsor, ami olyan volt, mint egy Live Aid végén amikor mindenki színpadra keveredik.
dsc03419

dsc03485
Köszönjük a lehetőséget Tibi Homelocknak és az LB27 Crewnak, puszi a családnak és jövőre újra ugyanitt, vagy máshol. Béke!
dsc03677

Tags: , ,

1

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Spanok  

Újra itt. Túl vagyunk a Rockmaratonon és az EFOTTon, a Pécsváradi Ifjúsági Fesztiválon és előttünk a Reggae Camp, meg az Ördögkatlan.
A Rocki szerintem idén is remek volt, dübörgött az Off-Rock Tanya, ezúton is köszi minden közreműködő szervezetnek a színvonalas programokat, a Fiatalok Lendületben Programnak meg a pénzügyi támogatást.
Úgy tudom idén újabb nézőcsúcs lett, szóval köszi, hogy jöttetek. Az Arcvadász nagyon pörgött, a Videól túl van a tűzkeresztségen, a Zöfi hozta megbízható formáját, az INDIT idén már az Egyfüstös dolgokat is vitte a Bulisegély mellett, a Menedék pedig pörgött mint mindig. Megszületett a Rockmaratonos élő könyvtár, de úgy tűnik koraszülés történt, úgyhogy nagyrészt inkubátorban tartottuk a drágát, reméljük jövőre erősebb lesz a csemete. Minden várakozásunkat felülmúlva működött a Tett-Hely szervezésében a SportsaROCK, rácáfolva a lusta, iszákos rockerek sztereotípiára.
Pár nap pihi és lelkes önkénteseink számára kezdődött az EFOTT. Sajna néha dolgoznom is kell, de egy este így is belefért Baján. Kis Offolás: ezúton is üdvözlöm az a kedves “vállalkozót” aki a Kalapnál megépítette kedvenc főnök urunk, Jani bá terasza elé a Baja Beach House-t. Vissza az EFOTT-ra. A beengedés kicsit döcögős volt, de bejutottunk. A Civil Falu trükkös ügy, mert jó helyen van, a két nagy színpad közötti átvezető úton, de egy nap alatt úgy kijárták ebből következően, hogy 3 méter magasságig kavargott a fekete homok. A dizájn nem volt túlbonyolítva, szokásos kerti pavilonok iskolai székekkel és padokkal. Ami szemet szúrt, az két dolog, az egyik a Dianetika feliratú sátor, a másik a Jobbik sátra. Nincs baj a szcientológiával, csak írjuk már akkor ki, hogy az és nem kell takarózni más szavakkal, hogy az átlag fiatal is tudja, hogy hova megy be és ne a stressz-teszt végén derüljön ki. Így nem korrekt. A Jobbik meg miért nem jurtát állított, az stílusosabb lett volna. Na, a hülyeséget félretéve nem gondolom, hogy akármelyik pártnak helye van egy civil faluban. Pusztán azért, mert ők nem civilek, hanem politikai szervezetek. Szerény véleményem szerint az egyházaknak sincs, mi ezt be is tartjuk a Rockmaratonon, de politikai pártoknak biztos nincs.
Másnap belekóstoltam a Pécsváradi Ifjúsági Fesztiválba is. Szokásos helyszín, szokásos arcok, szokásos jó hangulat. Nem voltunk ott sokat, de a Leave It Behind szórakoztató volt. Nem nagyon borították ránk az asztalunkat a nagy érdeklődéstől, de asszem én is bulizni mentem volna. Másnap sajna nem értünk rá, amikor már délutáni programok is voltak. Talán jövőre.
Itt vagyunk most, közben pályázati elszámolás, ügyintézés és jó kis kánikula. Jövő héten viszont megint 5 nap Jamaica!

FRISSÍTVE!

Itt találtok egy beszámolót a Rockmaratonról, itt meg egy másikat.

Tags: , , , , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Saját olvasat  

Hogy kibírjátok, amíg visszajövök. Egyik kedvenc filmem a “Pol Pot megye punkjai”, rendkívül tanulságos, jó zenékkel :-) Az első részt idemásolom,  a többit megtaláljátok a youtube-on ezen keresztül.

Tags: ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Szubjektív