Archívum: április, 2009

Keira Knightley főszereplésével készítettek egy 2 perces spotot a párkapcsolati erőszakról. Annyi értelme már biztos volt, hogy hír lett belőle, hiszen a magyar portálok is azzal vannak tele, hogy a BBC túl durvának találta és nem fogják vetíteni.
Szerintem jó lett, úgyhogy kirakom ide is. A családon belüli erőszak tipikusan az a dolog amiről azt gondolod, hogy a te környezetedben úgyse lesz soha. Mert a te családod és barátaid mások, rendes emberek, akik nem ütnek meg egy nőt, vagy gyereket. Ideírom azt is, amibe mindig belekötnek, hogy férfiak is lehetnek bántalmazottak. Bizony ez is igaz, csak az arányok eléggé nem egyformák. Szóval aztán rájössz, hogy te is érintett vagy, csak mondjuk eddig nem tudtál róla. A nagy kérdés az, hogy mit lehet tenni ilyenkor? Megmondom őszintén, hogy lövésem sincs. De gondoltam ide írok egy telefonszámot, ahol olyanokkal lehet beszélgetni, akiknek van.
NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület
Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (este 6 és 10 között.

Még egy videóklip, ami beugrott. Sokan ismerik és szeretik ezt a számot, de nem tudom, hogy hányan tudják miről szól. Merthogy Sinéad O’Connor egy olyan nőről énekel, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti azért mert kilátástalanságában megölte bántalmazó férjét.
A családon belüli erőszak még mindig egy szőnyeg alá söpört téma. Pedig rendszeresen kidudorodik a takarásból, gondoljunk csak arra, hogy mekkora bulvár téma volt néhány hete, hogy vajon ki verte meg Takáts Tamás feleségét, Anikót, akit egy szórakozóhely előtt találtak meg eszméletlenül. Ő sajnos nem emlékszik, csak annyit tudunk, hogy összevesztek a buliban és a feleség ütött. Ezután kikísérték őket. Nem akarom elemezgetni, ezt Tóth Györgyi megtette már helyettem, javaslom mindenkinek olvasásra.

Tags: , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Saját olvasat  

Az Intermagyar Kult. Egyesület az IH-val és persze velünk, Az Emberség Erejével 2009-ben is proudly presents:
club_1010928_1239656106727

Jegyek elővételben 2400Ft, helyszínen 2700Ft. Nincs külön napijegy, hanem a belépő megváltásával mindkét este jöhettek.
Ami pedig a zenén kívül várható:
- Bulisegély
- Társkereső a Zöfi Pécs segítségével
- Menedék: tea, kávé, vízipipa és játékok
- Álomváros: közös Legó város építése szombat délután
- EJ Casino: hogy nyerhessetek csokit, mert a cukor mindig jól jön
- Mi az emberség? - meséld el nekünk, hogy szerinted mi

Egyszómintszáz, pénteken és szombaton BATTA DEM I GO

Tags: , , , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

codebase="http://fpdownload.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=8,0,0,0" width="425" height="344" id="rock_player" align="middle">

Tags: ,

1

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Spanok  

Holnap újra kezdődik az őrület :-) Idén a Bőrgyár területén, remélhetőleg az elmúlt évek hangulatával. Az Emberség Erejével Alapítvány önkéntesei is ott lesznek 4 napig, keressétek őket az “Emberi jogi casino-ban”, egyrészt mert sörözés közben vicces dumálni meg mondjuk kártyázni, közben még néhány érdekes dolgot is lehet hallani és nem utolsó sorban a megnyert zsetonokat fair trade csokira lehet beváltani.
Az idén újdonság még, hogy vállalkozó szellemű fiatalok kerestetnek féltestvérünknél, az ilovepécs-nél, hogy az egyetemi napok alatt szerzett élményeiket egy blogban osszák meg a nagyvilággal.
És végül pedig egy kis szubjektív ajánló, hogy mit érdemes megnézni, vagy úgyis mondhatnám, hogy mondjuk itt találkozhatunk (már ha ismer valaki):
Irie Maffia, PASO, Intermagyar, Subscribe, Yava, Psycho Mutants

Tags: , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

Szombaton a Kinoban újra Batta Dem reagge klub. Pécs legjobb tematikus partyja még kétszer jelentkezik a Batta Dem Nemzetközi Reggae Fesztiválig. Gyertek sokan jó kis riddimek lesznek.
n72366787950_2460

Tags: ,

1

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

2000-ben nyilvánította a parlament április 16.-át a magyar Holokauszt Emléknapjának, hogy a nemzetközi megemlékezés mellett egy külön alkalommal is gondoljunk arra a 600.000 magyar emberre akit elvesztettünk. Ha jól láttam, akkor a hivatalos megemlékezések 19.-én lesznek, mivel ma még tart a zsidó húsvét, a pészach.
Sokan elmondták már a második világháború után, hogy ez a szörnyűség soha nem történhet meg újra. Sajnos nem tudtuk megakadályozni, hiszen Szudánban napi valóság a népirtás. Találtam egy szervezetet, akik kimondottan ezzel a témával foglalkoznak világszerte, ők a Genocide Intervention Network. Érdemes ellátogatni hozzájuk. Ide vágom egy kampányfilmjüket:

Ezen a linken megtaláltok mindent összefoglalva a magyar holokausztról, olyan érdekességeket is mint a Kasztner-vonat, ami egy máig vitatott történet, kicsit Schindler listája szerű, de a szervezőjét később Izraelben elítélték a nácikkal való kollaboráció miatt.

Tags: , , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

Örömmel jelenthetem, hogy 2009-ben, már mi is fogadhatunk személyi jövedelemadó 1%-ot. Szóval ha még nincs ötleted, vagy esetleg idén nem állatmenhelynek, vagy beteg gyerekek javára adakoznál, akkor itt a lehetőség!
Név: Az emberség erejével - CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány
Adószám: 18327568-1-02

A képre kattintva meg találtok egy játékot, ha uncsi lenne a munka :-)
nkh_1024c397768

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

R.I.P. Szüts Attila
Nehéz szavakat találni, pedig egy pár napja már próbálom összeszedni az érzéseimet. Szeretnék méltó módon elbúcsúzni egy embertől, aki nagyon fog hiányozni. A skótszoknya, a viccek, a civil megfejtések, a Rockmaratonos sörök és főleg a hit. Attila mindig ment előre kompromisszumok nélkül, csak egy számított, hogy minél több embernek elmondja, hogy a cigi szívás, mert kinyír és baromi nehéz lerakni.
Annyi minden eszembe jut, egyszer a Vidámparkban, asszem valamelyik Earthdance fesztiválon a wc-s néni mindenkit lehúzott cigivel, hogy tudjon váltani ajándékot rajtuk az Egyfüstalatt Alapítványnál, máskor sportnapon találkoztunk, ahol minden srácnak adott valami apróságot és a fényképeken ott feszítettek a ládája körül. Vagy az 500 méter, amikor minden arra járó nőnek udvarolt. Ahogy mindig előre tudott nézni, pedig egyre nehezebb volt a helyzet, már nem volt dzsipp, de szerzett fuvart, mert ott kellett lennie a Rockmaratonon. A Malom-völgy sem lesz már olyan nélküled Öreg Cigis. Egy újabb csodabogárral lettünk kevesebbek. Már alig bírt megmozdulni, de beadta az NCA pályázatát és azt tervezgette, hogy egy híres támogatót kéne szereznie, akivel együtt nyomják a küldetést, mondjuk ősztől, ha már kicsit jobban van. Sajnos nem lett. Köszi Ati, hogy ismerhettelek és még majdnem munkatársak is lehettünk :-) Legyen Neked könnyű a föld!
Nyugodj békében Barátom!

Tags:

8

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

Világ szerte ma, azaz április 8.-án tartják a Roma világnapot. Alapítványunk egyik fő célkitűzése a társadalmi befogadás erősítése, közte a romák integrációja is. Egy nemzetközi projekt előkészítésében is részt veszünk, ahol az Autonómia Alapítvány koordinálásában 4 országban valósítanak meg roma integrációs projekteket, működő jó példák alapján. Ezek közül a jó példák közül való a Filming in Equalwood névre hallgató projektünk, ahol egy ifjúsági csere keretén belül készítettek fiatalok kisfilmeket a diszkrimináció témájában. Álljon itt ezek közül egy, amely a rasszizmussal foglalkozik:



Tovább után az MTI közleményének kivonatát olvashatjátok a Roma világnapról. Click to read more …

Tags: , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális