Nem is gondoltam, hogy éredemes nézni az MTV pécsi körzeti híradóját, de felül kell bírálnom magam. Ha így lesz a jövőben is, állandó rovatot kapnak nálunk
Mindig abból indulok ki, hogy az emberi jogok átszövik mindennapjainkat, de hogy ennyire igaz legyen, az néha engem is meglep. Egy kis szubjektív by Nyiri.
Lássuk csak, először is a Gandhi Gimnázium tanulói névadójuk nyomán ülősztrájkot tartottak ma az iskola aulájában. Az iskolát üzemeltető alapítvány kuratóriuma májustól új igazgatót adott az iskolának, a diákok, pedig mintegy harmincan, békés, de határozott módon mutatták ki szimpátiájukat a régi igazgató irányába. Megszólalt “lázadó” tanár, aki nem állt be a sorba és hangoztatja véleményét, a régi igazgató híveként, megszólaltak diákok, akiket állítólag megfenyegettek, megszólalt a régi igazgató, aki szerint a Gandhi célja nem a kisebbségi tudat erősítése és a kuratórium elnöke aki szerint szó sincs erről, hanem egyszerűen a régi igazgató nem rendelkezik a szükséges papírokkal. Az igazság nyilván odaát van, tehát ebből a szempontból nem kívánok véleményt formálni, de azért néhány dolog. Azért azt szögezzük le, hogy a Gandhi alapvetően egy roma integrációs projekt. Ráadásul egy a kevésből, amit jó szívvel be is lehet mutatni, hogy működik. Ugyan az okosok is vitatkoznak róla, hogy integrálni kell vagy elfogadni és együttélni, de azt hiszem nem akkora baj, ha egy Gandhi gimnázium kiemelt figyelmet fordít a kisebbségi kultúrára és ne adj Isten egy roma igazgató vezeti. Szerződések néha lejárnak és akkor kell kötni újat, ez gyakran váltással jár. Van aki félti az állását, van aki kemény, van aki fiatal és lelkes, de lehet, hogy nem feltétlenül szakmaiak az érvei és lehet, hogy nem csak a szakmaiság a lényeg, hanem a lélek is, vagy legalább is a szakmaiság nem egyenlő a papírokkal. Jómagam kellően szakmainak tartom emberi jogi képzői működésemet, persze szemelőtt tartva az állandó fejlődés eszméjét, azt még sincs tanári diplomám, sőt egyáltalán semmilyen sincs. Az viszont biztos, hogy a régi igazgató egy jó szellemiségű iskolát hagy maga után, ha abban a diákok ülősztrájkot tatanak, petíció felolvasásával. Ők értenek valamit a demokráciából. Most valószínű azt is megtanulják, hogy a demokráciában ma az erősek diktálnak.
Itt a válság vazze, tele vannak a gyermekotthonok. Nem mintha eddig ne lettek volna, csak most ezt is frankón rá lehet fogni külső tényezőkre. Azt mondja az expert, hogy a családok elszegényedése az egyik ok amiért hozzájuk kerülnek a gyerekek, a másik pedig, hogy a szülők nem érnek rá foglalkozni a kölökkel, ezért kimarad a suliból és náluk kötki. Azért a második kategóriás felnőttek jelentős része megérdemelne egy pofánverést, persze csak akkor, ha nem lennék emberi jogi harcos
Az a baj, hogy az én víziómban nem az a szülő nem foglalkozik gyerekével, aki 3 állást vállal, hogy iskolába tudja járatni, hanem aki leszarja. Remélem nincs igazam. Ne legyenek illúzióink, a gyermekotthon, bár hívhatjuk módszertaninak és mutathatunk benne csoport foglalkozást, nem egy jó hely. Bár én mondjuk a csoport foglalkozás alatt nem a közös társasozást értem, bár tök jó, hogy legalább ilyen történik. Sajnos nincs elég nevelő, nem jó a szakképzés, nincs pénz és nincsenek programok. A srácok mondjuk jó arcok, legalább is akiket ismerek, bár elég nehéz őket hosszútávon lekötni. Ja és a hír vége a legjobb, az állam most akarja tovább faragni a családtámogatási rendszert. Hát hajrá, de azért ne felejtsük, hogy 1948-ban az ENSZ beleírta az alapvető jogaink közé a szociális biztonságot és a normális életkörülményeket. Szóval csak okosan. Én egyébként örülnék ha az adómat mondjuk ide csoportosítanák és nem a köztisztviselők 19. havi bérére. Bocs. Lényeg a lényeg, ha valaki illetékes olvassa ezt, akkor jelezném, hogy Az Emberség Erejével Alapítvány boldogan csinálna csoportfoglalkozásokat gyermekotthonokban, önismerettel kezdve, az előítéleten és a diszkrimináción keresztül az emberi jogokig.
Tags: emberi jogok, Gandhi, gyermekotthon, hírek, mtv, szociális háló
0