Archívum: december, 2009

Itt a SKRU zenekar újabb társadalmi felelősségvállalási akciója, ismét velünk közösen, célpontban a Menedékkel. Szóval ha az égiek is úgy akarják, akkor január közepén megnyílik a Menedék Emberi Jogi Nevelési Központ, a pécsi Zenész Ifjúsági OtthoN (ZION) részeként. Ide tartunk majd foglalkozásokat, szakmai műhelyeket az önkéntseinknek és ami a legfontosabb, hogy egy minden hétköznap délután nyitva tartó ifjúsági klubbal lesz gazdagabb a város, illetve a fiatalok.
Az akció ezt a kis kezdeményezést támogatja, lényeg a lényeg, hogy szeretnénk a kellemes környezetben kellemes teákkal várni az ifjúságot és jó lenne ha nem bántanánk a természetet nagy mennyiségű műanyag pohár felhasználásával, ezért bögre gyűjtésbe kezdtünk. A mostani akció abból a szempontból is különleges, hogy van “B” verzió, szóval ha valaki nem szeret bögrét adományozni, az hozhat valami jó kis könyvet, mert egy jó kis olvasó sarok kialakítása is tervbe van.
A korábbi tapasztalatokból kiindulva több gyűjtőpont is lesz, szóval az adományokat lehet vinni a Toxicba, vagy a Tett-Hely Irodába (Apáca u. 2/1), a Szivárvány Gyermekházba (ott is a Tett-Hely irodát kell keresni) és persze ZION-ba is (főleg mondjuk szilveszterkor).
Többet nem is írok, mert Kövi szépen megfogalmazta ezt az egészet, úgyhogy javaslom az ide kattintást!

u.i.: mivel a krízis időszak márciusig tart, így a gyertyagyűjtés is folyik tovább!!!

Tags: , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Spanok  

Bázisprogram 4. állomás

Bemutató: 2009. december 11-13. - 17h-20h
Helyszín: Pécs, Tüzér u. 15. (volt MIZO Gyár)
Támogatói belépő: 500 Ft

Elsődleges alkotási területek:
- Színház
- Audióvizuál
- Képzőművészet
- Zene (élő és gép)

Kapcsolódó program

Az Emberség Erejével Alapítvány LEGO – műhelymunkájával kapcsolódik össze a rendezvény. A program az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, és különböző emberi jogi kérdéseket dolgoz fel a „Legóépítés” technikájával. A résztvevők két napig, irányított munkában dolgoznak együtt és Legó installációkat készítenek. Ennek a munkának a produktumát hozzák el a MIZO-ba, kiállítás és videó installáció formában.

Cél: Közös térben, különböző művészeti ágak találkozásából és viszonyaiból létrehozni egy dramatikus gondolatmenetet.

Leírás: A dramaturgiát a gyár történetére és jelenlegi állapotára reflektáló hely specifikus performanszok és installációk lánca alkotják. Az elsőkörös asszociációktól jutunk el, a tíz napos közös munka szertartásán keresztül, a hely mondanivalójáig. A MIZO gyár termetes csarnokainak hangulatát szeretnénk fényfestésekkel, videó- és vetített képekkel, installációkkal, zajokkal, hangokkal, zenével és jelenlétünkkel történetté formálni.

Eddigi képek a munkáról és bővebb információ: www.urester.hu a galéria menüpontban.
Szervező: Üres Tér Társulat

mizo-plakat-1-mail

Tags: , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Spanok  

December 5.-én volt az önkéntesség nemzetközi napja. Ennek apropóján ma délután 4-től kerekasztal beszélgetés lesz az önkéntességről, aktív fiatalokkal és szervezetekkel a Menedékben. Kiegészítő programként lesz fotókiállítás és az egyetemi rádió adása.
A program után pedig este 8-tól zenél a Barcsay Jenő Emlékzenekar. Mindezt megtaláljátok ZION-ban.
Várunk sok szeretettel!

n193001863570_9375

Tags: , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

A Mobilitás hétvégi zárórendezvényén elismerésben részesült a Fürgediák és alapítványunk közös projektje, a “Fürgediákok az emberi jogokért”. Hogy ne áruljak zsákbamacskát, ez a nyári fesztiválos emberi jogi kaszinó megvalósítása volt diákmunka segítségével. Nagy köszi a Fürgediáknak. Részletek itt.

Tags: , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Spanok  

Ismét itt az év vége és ismét itt a 16 nap. Fontos és aktuális téma, baromi jó programok és zseniális képeslapok minden napra. Ajánlom mindenki figyelmébe, nem titok, hogy innen jött az Ember7 ötlete is. Üdv innen Pécsről a NANE-nek és az Amnestynek. Csekkoljátok a honlapot!

garland_logo

Tags: , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Spanok  

Rendszeres időközönként előkerül Magyarországon valami remek ötlet, amivel társadalmi problémákat akarnak politikusok megoldani. Nyilván az egyik ilyen szellemi központ Monok, a másik úgy tűnik Miskolc akar lenni, bár Pécsnek is szoktak versenyképes ötletei lenni.
Aszongya a képviselő testület, természetesen egyhangúlag, hogy csinálni kéne egy rendeletet, mert annyi ember él szörnyű körülmények között, hogy ösztönözni kéne őket, hogy változtassanak. Nem kéne nekik lakcímkártyát adni nekik olyan helyre, ahol nincs fürdő, meg wc, meg konyha és legalább 6 négyzetméternek kell jutnia egy főre. Csórikáim biztos nem tudták, hogy így érdemes élni, de most majd megtanítjuk nekik jól. Egyébként is mihez kezdjünk ezzel a sok betelepülővel, hát nincs nekik jobb dolguk?
Hát szerintem nem nagyon. Ettől a rendelettől nem hiszem, hogy kevesebben élnek majd egy lakásban, maximum nem lesz róla pontos adat, hogy mennyien is. Cserébe megint azokba rugunk egyet, akikbe kényelmesen lehet. Csak nehogy megtetszen az ötlet valakinek Pécsen, mert akkor Györgytelep következik.

Tags: , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Saját olvasat  

December 3.-án, azaz csütörtökön 17 órakor Mindenkit várunk sok szeretettel a NemArt Galériába (Irgalmasok u. 16.), ahol megnyílik a “Vállaj be egyet!” kiállítás, amely fogyatékossággal élő művészek munkáiból áll. Az alkotások az Ember7 alatt (dec. 3. - dec. 10.) mindennap megtikenthetők délután 3 és 6 között.
A művek december 9.-én árverezésre kerülnek.

Tags:

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Ember7. Annyi újdonság van idén, hogy a programok már december 3.-án, a fogyatékkal élők világnapján kezdődnek és a korábbiaknál több partnerrel közösen valósítjuk meg a programsorozatot. Remélem emlékeztek még:
Középpontban a humánum!

Elrendezés 1

Tags: , , , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Aktuális  

A Youtube-ot böngészve érdekes volt, hogy az emberek jó része, még mindig a homoszexuálisok magánbetegségének gondolja az AIDS-et. Sok okosságot nem tudok a témához hozzátenni, de fontosnak tartom, hogy legyen itt szó róla. Itt olvashatjátok a TASZ véleményét a napról és itt van két kis videó is, egy kampányfilm és egy újkori Queen szám Nelson Mandela AIDS elleni törekvéseit támogatandó.

Tags: , ,

0

Beküldte: nyiri  •  Trackback
Kategória: Üzenet