Regionális támogatási program civileknek
Indul az Aspektus+
Pályázatok, tudásmegosztás, hálózatépítés – Aspektus+ néven komplex, négyéves kapacitásfejlesztő program indul magyarországi vidéki civil szervezetek számára. Az európai uniós forrásból megvalósuló program méreteit és jelentőségét tekintve érdemi változást jelenthet az önrendelkezésre törekvő, támogatást elnyerő civil szervezetek működésében.
TEVÉKENYSÉGEINK
Cselekvés a helyi közösségek javára
Emberi jogi szervezet vagyunk, a mindenki számára élhető társadalomért dolgozunk. Missziónk a demokrácia építése és erősítése, elkötelezettek vagyunk a tapasztaláson és cselekvésen keresztüli tanulásban.
RÉSZVÉTELISÉG
Aktuális felhívások
Néhány fontos terület, ahol rád is számítunk. Pályázatok, díjak, jogsegély és közérdekű információk.
„
Nyirati András
alapítványi vezető
Olyan élhető társadalomért dolgozunk, amely az emberi jogokat és az egyenlőséget tiszteletben tartja, ahol a demokrácia érvényesül.
A magyarországi demokrácia megerősítéséhez elengedhetetlennek érezzük az erős, helyi civil társadalom növekedését. Ennek elősegítése és támogatása, a helyi civil szervezetek és közösségek fejlődésének ösztönzése fontos tevékenységünk. Évente mintegy hatvan nem kormányzati szervezetnek nyújtunk támogatást pályázatok, képzések és kapacitásfejlesztés formájában.
társasJÁTÉK óvodásoknak és kisiskolásoknak
Ha nagy leszek
Pilóta, manikűrös vagy talán éppen pék? Alig várod, hogy lehessen egy saját gekkód, fényképezőgéped vagy egy óriási könyvtárszobád? Minden vágyad, hogy felnőttként a szabadnapjaid utazással, focizással vagy éppen balettozással töltsd? Játékunk főhősei is pont így vannak ezzel!
Hétfő— Péntek / 8:00 – 16:00