A szigetvári Almasziget Hagyományőrző és Kulturális Egyesület megalakulása óta tevékenyen részt vesz a város kulturális életében. Céljuk, hogy a szigetváriak ne csak a múlt örökösei, de a jelen alakítói és a jövő tervezői legyenek.
Szigetvár múltjának és jelenének emlékeit összegyűjtve mutatják be azokat az értékeket, amikből kialakul egy színes, érdekes város képe. A hiteles és átfogó ismeretek rendszerezésében nagy segítségükre van a szigetváriak nyitottsága, közvetlensége, és tenni akarása. Egyesületük fiatalabb és idősebb tagjai egyaránt lelkes résztvevői a szokásostól eltérő programoknak, amikben mindig találnak kedvükre való látnivalót, elfoglaltságot.
Az Erősödő Civil Közösségek támogatásában két olyan kiállítást és ehhez kapcsolódó programot is szerveztek, amik a város egy-egy meghatározó korszakát, emlékeit mutatja be látogatóknak.
Az első kiállítást a város központjában, a Sóház patinás épületében rendezték meg tavasszal. Témája a mezőgazdaság és paraszti életmód volt. A kiállítási tárgyakat felhívás útján gyűjtötték össze a szigetváriaktól, akiket igyekeztek több fórumon is elérni, de a legsikeresebbnek a személyes felkérések bizonyultak. Az esemény híre hamar elterjedt, s ez végül azt eredményezte, hogy a szervezőket az emberek maguktól keresték a felajánlásokkal. Az ilyen módon közösségi kiállítást végül másfélszáz apróbb-nagyobb tárgy gazdagította. Sok régi fénykép is érkezett, ezek még hangulatosabbá, teljesebbé tették a tárlatot.
“Jól mutatja lelkesedést egy kézzel faragott bölcső esete. Ahogy meglátták az üres bölcsőt a felajánlásokkal érkezők, hiányolták a párnát, a huzatot, a babát, aztán a babának ruhát, a takarót, de a kicsi sapkát is. Szépen lassan visszajöttek, s hozták magukkal a korhű tárgyakat, kellékeket, így egy gazdagon díszített bölcső került a tárlatba. Azonban az izgalmas tárgyakon túl a tárgyak és gazdáik történetei voltak az igazán különlegesek, ezek tették a kiállítást igazán közösségivé” – meséli Kovácsné Bíró Ágota, az egyesület vezetője. “A hozott tárgyakat feliratoztuk, s amihez emlék, élmény is tartozik, tulajdonosuk neve mellé az is felkerült. A végén a bölcsőre nyolc nevet írtunk fel!”
A gyerekek régi tárgyakkal, egyszerű játékokkal ismerkedhettek meg. Kipróbálhatták, milyen érzés tehenet fejni, lencsét válogatni, s nagy népszerűségnek örvendett a csúzli-puska, vagy éppen a katapult. A gyermekzsivaj arról tanúskodott, hogy a fiatalok is megszólíthatók a múltidézésre. A kiállításhoz kapcsolódóan szerveztek egy kötetlen kerekasztal beszélgetést, felidézve a múltbéli állattartást, növénytermesztést.
A következő kiállítást szeptember első hetében, a Zrínyi Napok Fesztivállal egyidejűleg tartják meg. Ekkor sok turista érkezik a városba, így több ember számára nyílik lehetőség a kiállítás megtekintésére. A téma az emblematikus SZIGO Cipőgyár, ami a város életének 1884 óta fontos szereplője volt, egészen a rendszerváltást követő megszűnéséig. A kiállításra várnak brigádnaplókat, plakátokat, bőröket, szerszámok, rajzokat, és bízva a lakosok kreativitásában és közösségi szellemében még sok más meglepetésre is számítanak. A programnak része lesz egy múltidéző beszélgetést Büki Gyulával, aki összegyűjtötte a gyár történetét és nagyon átfogó, részletes ismeretekkel rendelkezik. Zárásként egy nosztalgia cipőgyári bulit szerveznek a Vigadóban, felidézve a gyár fénykorának hangulatát.
“Az emberek keze ügyében ott van a múlt, a lehetőség, amivel a jelent alakíthatják. Fontos, hogy felismerjük ezeket az értékeinket, őrizzük, legyünk büszkék rájuk, és adjuk össze őket, mert így sokkal színesebb, teljesebb lesz az életünk. Ezekkel a kiállításokkal ezt szeretnénk előmozdítani” – magyarázza Ágota.