Megváltoztathatatlan tényként kezelve sokan beletörődnek, hogy a fiatalok szívesebben lógnak a neten, mint a valóságban. Ez az, amit nem fogad el a Szigetvári Ifjúsági Kerekasztal, s aktívan, közösségben eltöltött szabadidőt kínál fel helyette.
A SZIKE közel tíz éve azon dolgozik, hogy felébressze az igényt a helyi tizen-, huszonévesekben a véleményük megfogalmazására és kimondására. Málek Andrea ifjúsági munkás vezetése mellett a jelentős civil és ifjúságsegítői tapasztalattal rendelkező Kovács Gábor és a korábbi tagból munkatársá vált Simon Dávid a közösség motorja. És bár Dávid példája roppant pozitív, némileg egyedi eset, hiszen kortársai kevésbé nyitottak például a helyi önkormányzat működésének megismerésére. Ezt támasztják alá a SZIKE felmérései is.
“Arról kérdeztük a szigetvári fiatalokat, hogy mennyire ismerik az életüket közvetlenül érintő közéleti folyamatokat, intézményeket” – meséli Málek Andrea. A kérdőíves felmérés során a megkérdezett 15-35 évesek 28%-a nyilatkozott úgy, hogy semmit nem tud a helyi közügyekről, és nem is követi azokat. 60% nem tagja semmilyen civil szervezetnek vagy egyéb szervezett közösségnek, a helyi önkéntes lehetőségekről csak 34%-nak van ismerete. 22% viszont valamilyen sportklub tagja, míg összesen 18%, aki egyéb közösségnek, művészeti-, kulturális-, tudományos-, vallási-, érdekvédelmi-, állatvédő-, jótékonysági szervezetben tag.
A felmérés a SZIKE előkészítő munkájának része: konkrét tervet készítenek arra vonatkozóan, hogyan hívhatnak életre egy városi gyermek- és ifjúsági önkormányzatot Szigetváron. Ehhez alapos stratégiára és átgondolt lépésekre van szükség, mivel a felmérés más, szomorúbb dolgokat is kimutatott: a szabadidős szokások között első helyen áll a számítógép és közösségi média használat. “A válaszadó fiatalok ötödének gyakorlatilag nincs olyan baráti társasága, akivel rendszeresen és személyesen találkozik.”
A SZIKE – Vágj bele! közösségfejlesztő törekvése elsőként az volt, hogy az Erősödő Civil Közösségek támogatásával toborzó kampányt indítson a fiatalok aktiválására, közügyekbe való bevonására. Ennek érdekében játékos aktivizáló programokat dolgoztak ki, kampányt indítottak a közösségi média felületeken, kitelepültek két általános iskola és egy középiskola rendezvényére. Ezeken nemcsak a Kerekasztalt mutatták be, de érdekvédelmi feladataikat is ismertették, népszerűsítették az önkéntességet, közreműködtek új ifjúsági kezdeményezések keresésében.