Február 29-ig bárki leadhatja jelölését egy-egy olyan inspiráló személyre, példaértékű munkát végző civil közösségre, akinek tevékenységét elismerésre méltónak gondolja.
A díjra bárki jelölhet a dél-dunántúli régióból, tehát Baranya, Tolna és Somogy megyéből olyan magánszemélyt és/vagy civil szervezetet. Embereket és szervezeteket szeretnénk díjazni, akiknek fontosak az Emberség Erejével Alapítvány értékei, tehát munkájukat a közösség, a nyitottság, a cselekvés, az autonómia, az állampolgári öntudat és az emberi méltóság szellemében végzik.
Jelölni az emberseg.hu honlapon közzétett felületen, az alábbi űrlap kitöltésével lehet 2020. február 29-ig. Jelölőként kategóriánként egy-egy személy és közösség jelölhető. A jelölés akkor sikeres, ha az űrlap helyén megjelenik a megerősítő üzenet.
A beérkezett jelöltek közül az Emberség Erejével Alapítvány kuratóriuma választja ki azt az 5-5 jelöltet kategóriánként, akiket nyilvánosan is bemutatunk. Közülük az alapítvány munkatársai, önkéntesei, felügyelő-bizottsági tagjai, a díj védnökei és partnerei szavazatai alapján választjuk ki a díjazottakat. Az Emberség-díjat 2020. március 21-én, alapítványunk születésnapján adjuk át díjátadó est keretében.
A kategóriák díjazottjai egyszeri, 100.000 forintos pénzdíjazásban részesülnek.