Pécsi építész hallgatók építettek akadálymentes közösségi teret, kerti pihenőt a Támasz Alapítványnak. A Lakni kell projekt keretében a Hajléktalanok Ápoló Otthona lakóinak hoztak létre szabadtéri programjaik eltöltésére alkalmas teret. A kezdeményezés konkrét segítségnyújtás és figyelemfelhívás a fedél nélkül élő emberek helyzetére, a résztvevő önkéntesek számára pedig fejlődési lehetőséget jelent.
A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Építész Szakmai Intézet és a B2 Szakkollégium alapította Lakni kell projektcsoport 2016 óta évente megrendezett akciókkal hívja fel a figyelmet a hajléktalanságra és mélyszegénységre. Tavaly az Erősödő Civil Közösségek támogatásával, hallgatóik tervei alapján közösségi teret hoztak létre az ápoló otthon kihasználatlan udvarán. A tervezésben hat magyar és két nemzetközi csapat, összesen ötvenhat hallgató, illetve Támasz Alapítvány és A Város Mindenkié Pécs munkatársai vettek részt.
A csapatok kétnapos műhelymunka keretében, helyszínbejárással, az otthon lakóival beszélgetve dolgozták ki ötleteiket. A nyolc beadott tervből a szakmai zsűri által kiválasztott projekt megvalósításán mind együtt dolgoztak tovább. „Fontos, hogy a hallgatók szembesüljenek szociálisan érzékeny témákkal, hiszen az építészet számos területen aktívan és eredményesen tud szerepet vállalni társadalmi feszültségek és egyenlőtlenségek enyhítésében” – mesélt a csoport célkitűzéseiről Dányi Tibor Zoltán, a PTE MIK adjunktusa, a program ötletgazdája. „A projekt óriási hatással van a résztvevő fiatalokra. Jó látni, ahogy felfedezik, szakemberként akár fontos szociális problémák megoldására is van eszköz a kezükben.”
Az építkezésre szeptemberben került sor. Újrahasznosított tégla és fa alapanyagokból a hallgatók és a Támasz Alapítvány munkatársai térkövezett, pergolával árnyékolt, esőtetős, kényelmes padokkal felszerelt, akadálymentes szabadidős teret építettek, amelyet a lakók egy névadó ünnepség keretében Napsugár parknak kereszteltek el. Az előzetes tervek szerint a kivitelezés is a lakók bevonásával zajlott volna, de a járványhelyzet ezt nem tette lehetővé. Így is nagy örömmel fogadták a fejlesztést, az átadóra saját készítésű kézműves ajándékokkal és kiállítással készültek.
A projektről videó és fényképes beszámoló készült, illetve Lakni kell 2020 címmel egy füzetet is kiadott a csoport a Drukker közreműködésével. Ezt önkéntes adományokért cserébe terjesztik, a befolyó összegből a Heti Betevő munkáját támogatják.
A képeket Paári Péter készítette.
Támogasd az Emberség Erejével Alapítványt!
Tetszőleges, számodra talán nélkülözhető, de másoknak biztosan sokat jelentő összeg elutalásával támogathatod alapítványunk működését.