A gömörszőlősi lakosok mindennapjait színesiti a Gömöri Mosoly Egyesület. A korábbi év sikerére alapozva idén még több programot kínálnak a helyieknek. Céljuk, hogy összetartó közösséget alakítsanak ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.
„Három éve költöztem ebbe a hetven fős faluba. Előtte sosem éltem ilyen kis településen, ezért nem voltak elképzeléseim, milyen lehet egy ilyen kis közösségben élni. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy nincs az az összetartó erő az emberek között, mint ahogyan kívülállóként képzeltem” – meséli Ördög Norbert, az egyesület képviselője, mi motiválta arra, hogy néhány helyi és környékbeli fiatallal elhatározzák: “egy kis életet viszünk a járás elszigetelt levegőjébe.”
A 2022-ben hozták létre a Pozoba Fesztivált, ahol a helyi közösségi és kulturális élet olyan meghatározó szervezetei voltak jelen, mint Ökológiai Intézet a Fenttartható Fejlődésért, az Alapítvány Gömöri Környezet- és Tájfejlesztő Egyesület, a Csató-Bérci Lovastanya, és az Erdőskerti Golden Retriver Kennel. Az ő szakértelmükre támaszkodva indultak neki az útnak. A rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés, ezért a szervezők lelkesen folytatták idén is tevékenységüket. A fesztivál nevét Gömörszőlős falujának régi, szláv eredetű neve (Poszoba vagy Pozoba) után kapta.
„Idén már húsz fősre duzzadt az egyesület létszáma. Minél többen voltunk, annál több és színesebb ötlet merült fel bennünk. Így találtuk ki, hogy idén nem csak egy napra tervezünk, hanem egy egész programsorozatot szervezünk meg.” A nyár mindhárom hónapjában kedveskedni akartak az embereknek: júniusban moldovai táncházat szerveztek, ahova közel nyolcvanan látogattak el a környékről. Júliusban egy Open Mic est következett, amelyen adott volt egy színpad, adott egy mikrofon, és aki kedvet kapott hozzá, bátran kiállhatott és előadhatott valamit. „Jellemző, hogy az emberek jobb szeretnek előadást nézni és nem előadni. De bízunk benne, hogy ez hamarosan megváltozik. Mi nem adjuk fel!” – foglalta össze gondolatait Norbert.
Augusztusban került sor a várva várt Pozoba minifesztiválra. Sokszínű, mindenki számára érdekes programot raktak össze, olyan napközbeni tevékenységekkel, mint a közös főzés, közös zenélés, színházi előadások, tudományos előadások, kézműves műhelyek, filmvetítés, állatbemutató és lovagoltatás, este pedig élőzene.
A csoport a pályázat lejárta után is tervezi megtartani a rendezvényeket. „Az Open Mic esteket továbbra is megrendezzük negyedévente, a nyári időszakban jövőre is aktívak leszünk, és a Pozoba harmadik kiadása sem várat majd magára sokáig. Azzal, hogy továbbra is megtartjuk ezeket az összejöveteleket, igyekszünk fenntartani az emberek nyitottságát és érdeklődését a társas események iránt” – ígérik a Gömöri Mosoly Egyesületnél, hozzátéve: “aki Gömörszőlős környékén jár, azt szívesen fogadjuk!”