Először van Pécsen közösségi költségvetés. A 262 beadott ötlet és a több mint 6000 szavazat mellett azonban kíváncsiak voltunk rá, vajon mennyire érte el a helyieket valójában ez a kezdeményezés? A 80 millió forint tényleg a mi pénzünk, a mi döntésünk? Az évadzáró Közvélemény témája az első pécsi közösségi költségvetés volt.
„Fontos hangsúlyozni, hogy ez egy tanulóév volt. Sok mindenen javítanunk kell, de a jövő évit nem kell nulláról kezdenünk. Úgy gondolom, hogy van perspektíva ebben a programban” – mondta Salamon Péter, a pécsi közösségi költségvetés szakmai koordinátora, az esemény meghívott előadójaként.
Az első pécsi közösségi költségvetés tervezési folyamata 2023 májusában kezdődött. Ezután osztották 10 zónára a várost, a zónákhoz pedig bruttó 8 millió forintos keretösszeget rendeltek. A helyiek így közvetlenül dönthettek a lakókörnyezetük fejlesztéséről, saját beadott ötleteik és szavazás által. A zónákban nem feltétlen csak a legtöbb szavazatot kapott ötletet valósítják meg, hanem akár többet is, a megszabott keretösszegen belül. Pécs helyzete azért egyedi más városokhoz képest, mivel itt először a közösségi költségvetésre fennálló összeget határozta meg a városvezetés és csak ezután kezdődött el a projekt szervezése, míg más városokban először a demokratikus folyamat indult el és a felmerülő javaslatokból nőtte ki magát a program.
Annak ellenére, hogy nem alulról jövő kezdeményezésként alakult ki Pécsen a közösségi költségvetés, a beérkezett 6000 szavazat mégis nagy aktivitásra utalhat a lakosság részéről. A Közvélemény résztvevőinek többsége azonban ezzel nem értett egyet. A jelenlévők nagy része maga is részt vett lebonyolítóként a projektben, akik viszont nem, azokhoz kevésbé ért el a felhívás. Salamon Péter elmondta, hogy nehézséget okozott az emberek elérése és mobilizálása annak ellenére, hogy létrehoztak honlapot, valamint rádióadásban és a közösségi média felületein is terjesztették a programot. Ezzel magyarázható, amit a résztvevők is elmondtak, hogy habár a lehetőség adott volt, sokakhoz nem ért el a felhívás, így a folyamat is kevésbé volt átlátható. A nehézségek és a próbaév ellenére a bruttó 80 millió forintos keretösszeget a többség elegendőnek tartotta. Javaslatként hangzott el, hogy érdemes lenne a jövőben a városrészi mellett városi szintű projekteknek is lehetőséget adni, hogy akár nagyobb beruházásokat is kezdeményezhessenek a helyiek.
Facsemeték osztása, új gyalogos átkelőhely, időskorúak parkja. Többek között ezek az ötletek nyertek az első pécsi közösségi költségvetésen. Habár a beruházások idén decemberben kezdődnek, jövő év elején már indul is a következő forduló. Az új ütemezés mellett másfajta újításokra is lehet számítani. A fiatalabb korosztály minél nagyobb arányú bevonása érdekében tervben van a részvételi korhatár 16 évre csökkentése, valamint új platformok megnyitása, az egyetemista hallgatók elérésére.