A tavaszi évad második Közvéleményén sok érdeklődőt köszönthettünk a Reggeliben. A Cinkos, aki néma – a gyermekbántalmazás ne legyen tabu téma című eseményen szakemberek is részt vettek.
A megszokott forgatókönyv szerint véleményvonal állításokkal indult a program. A résztvevők egy skálán helyezkedtek el, ezzel jelezve egyetértésüket vagy ellenvetésüket a témával kapcsolatban. Érintettük többek között az „atyai pofon” és a verbális bántalmazás súlyosságát, azt, hogy szükséges-e az eredmények érdeklében az élsportban „keményen bánni” a gyerekekkel, de felvetődött a pedagógusok közbelépése egy konfliktus esetén, valamint a rosszul funkcionáló családok és a nevelőotthonok összehasonlítása is.
„A fizikai bántalmazás semmilyen formában nem megoldás, de a bántó szavak ugyanúgy, akár mélyebben is tudnak hatni. Sokszor egy szó hatása még tovább is megmarad a bántalmazottban. Az érzelmi bántalmazás nem oké” – fogalmazta meg egy résztvevő véleményét.
A szakértői beszélgetés két résztvevője Babity Mária pszichológus, aki doktori disszertációját a gyermekbántalmazás témakörében írta, valamint Nagy István, az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ igazgatója voltak. A nekik szóló kérdések a következőképpen hangoztak: Mit tehet egy bántalmazás szemtanúja? Milyen a bántalmazás családi háttere? Milyen kapaszkodói lehetnek egy bántalmazott gyereknek? Hogyan alakulhat egy bántalmazott gyerek jövője? Végezetül pedig az merült fel, hogy miért tabusít kollektívan a társadalom a témával kapcsolatban? Válaszaik informatívak és tényfeltárók voltak mindenki számára.
A szemtanúkkal kapcsolatos kérdésre Babity Mária a következő választ adta: „Ha bárki értesül bántalmazásról, annak a következő folyamaton kell végig mennie: első lépésként értesíti a rendőrséget. Tudjuk, hogy ez lelkileg egy igazán megterhelő folyamat, mivel egy nagyon súlyos döntést kell ezzel meghoznia. Fontos tudnunk, hogy ez a bejelentés akár az igazságszolgáltatás felé, akár az alapellátás felé névtelenül is megtörténhet. Emellett fontos szem előtt tartanunk, hogy a prevenció is sokat számít ebben a kérdéskörben. Tudatosítanunk kell mi az, ami nem fér bele a gyereknevelésbe.”
Nagy István gondolatai a következők voltak a bántalmazás családi hátteréről: „Ez egy nagyon összetett kép. Általában átöröklött mintákat követnek a szülők, akik maguk is beépítik saját nevelési eszközeik közé a bántalmazást. Szerencsére nem minden esetben történik meg a mintakövetés. Azonban gyakran egy nem megfelelő viselkedési minta, például válás új helyzetet szülhet a családban.” Véleményét Babity Mária egészítette ki, aki megfogalmazta, hogy sztereotípiák szerint a bántalmazó szülő alkoholista és agresszív kinézettel is rendelkezik. Azonban be kell látnunk, hogy rengeteg elfedett bántalmazás van a háttérben olyan családokban, ahol nem szembetűnő ez a viselkedés minta.
Abban a kérdéskörben, melyben felmerült, hogy kihez fordulhat egy bántalmazó gyermek egységesen tették fel azt a kérdést a szakértők, mi szerint eljut-e a gyerek arra a szintre, hogy tudja-e kitől kérhet segítséget? Babity Mária kiemelte, hogy nagyon fontos az első személy reakciója a gyermek jelzésére. Emellett fontosnak tartja, hogy a fiatalok tisztában legyenek, hogy milyen hivatalos szervekhez fordulhatnak, mint például a(z) UNICEF segélyhívó listáján szereplő elérhetőségek.
A bántalmazottak jövőjét szem előtt tartva súlyos károsodások merültek fel: Tizenkétszeres az esély a tinédzserkori öngyilkosságra, emellett pszichológiai-pszichiátriai zavarok is felmerülhetnek felnőttkorra. Továbbá a súlyos, hosszan tartó mindennemű bántalmazás az agyban strukturális változásokat okozhat, mint például az érzelemszabályozásért felelős területen. Nagy István említette meg, hogy „sokszor a bántalmazott gyerekek a helyzetüket természetesnek veszik, áldozatnak, a helyzet kiváltónak tartják magukat. Súlyt cipelnek ezzel, ezért fontos az érzékenyítés. Fontos, hogy odafigyeljünk a gyerekekre, és megelőzzük ezeket a helyzeteket. A megoldáshoz szükség van minden résztvevőre.”
Végezetül pedig a tabusítás került középpontba. Miért tabusítunk? Miért nem tudjuk a helyzetet kezelni? Tettük fel a kérdést a szakértőknek. A válasz viszonylag egyszerű: tartunk attól, hogy mi lesz a jelzés következménye. Ha kikerül a jelzés az intézményből, akkor tartanak a családból való kiemeléstől. Nagy a bizalmatlanság, a félelem, ezért vesszük fel inkább a „ha távol maradok, jobb nekem” attitűdöt.
A kiscsoportos beszélgetésekben két-két ellentétes gondolatot és nevelési stílust ütköztettek a résztvevők. Szembeállították a konzervatív és a liberális nevelési elveket, valamint pro és kontra érveket keresték a következő állításhoz: „Ha két generáción belül megszűnne a gyermekbántalmazás, akkor kiürülnének a börtönök és pszichiátriák.” A gyermeknevelés kapcsán felmerült Rousseau gondolata, mely szerint „A gyermek alapvetően jó.” Tehát maga a szülő alakíthatja viselkedését és gondolatait a nevelés során. Az állítással kapcsolatban pedig felmerült, hogy minden „bűn” eredendője a gyermekbántalmazás, legyen az lopás vagy akár személyiségzavar.
