Öt éve ültette el első gyümölcsfáit Váradi Ádám, a Fenntartható kertészkedés Böhönye és környéke csoport alapítója. Közösségi kertje hamar az összejövetelek alapvető helyszínévé vált, ahol az érdeklődők a gyümölcstermő növények széles palettájával találkozhatnak és oszthatják meg egymással elméleti és gyakorlati tapasztalataikat. Céljuk a közösségszervezésen túl az, hogy egyre többen kertészkedjenek fenntartható módszerekkel. Idei tevékenységüket az Erősödő Civil Közösségek Inkubátor 2023 alprogramjával valósították meg.
„A közösségi ötlet azután fogalmazódott meg bennem, hogy a saját beerdősödött családi kertünket rendbe tettem. Én magam is megtapasztaltam, hogy mennyi kihívással kell szembenézni, hogy egy gyümölcstermő növény életben maradjon, jól fejlődjön és még termést is hozzon” – meséli a csoport indulásának történetét Ádám, aki a hagyományos hazai gyümölcsök mellett elfeledett, mediterrán és ritka növényekkel is kísérletezett. „Eleinte az idősebb korosztálytól látott módszert alkalmaztam, de az igazán sikeres kertészeknél látottak ráébresztettek a helyes irányra. Arra gondoltam, hogy tapasztalataimat muszáj megosztanom másokkal is, hogy az én hibáimat már ne kövessék el és én is viszont tanulhassak tőlük.”
A vidéki településeken jellemzően rengeteg az elhanyagolt kert, miközben sokan megélhetési problémákkal küzdenek. A boltokban drágulnak az élelmiszerek, egyre gyakoribbak az ételérzékenységek és betegségek. Emellett a környezeti szélsőségekkel, globális problémákkal is számolniuk kell az embereknek, ezért fontos, hogy egyre többen forduljanak az önellátás és környezetvédelem felé.
„Sokan mégis úgy gondolják, nem éri meg bíbelődni a kerttel, mert sok a betegség, kártevő és permetezés nélkül nem terem meg semmi. Mások nem kívánnak úgy robotolni, mint egykor a nagyszüleik. Megesik, hogy nem kapnak támogatást sem családtagjaiktól, sem pedig barátaiktól. Egyszerűen megszűnt a kertközösségi élet, pedig annak idején ez volt az alapvető helyszíne az összejöveteleknek, munkának és örömnek egyaránt.” Ennek a közösségi formának a felélesztéséért jött létre a Fenntartható kertészet csoport.
„Minden tagunk másban jártas: mulcsolás, fűszer- és zöldségtermesztés, gyümölcsészet, dísznövények, állattartás, feldolgozás. Így komplex tudásbázisra építhetünk” – meséli a kezdeteket Ádám. Az év folyamán több tevékenységet is megvalósítottak Böhönyén és környékén: gyalogos kertlátogató túrát a falun belül, helyi állattartók meglátogatását. Volt szerszámbemutató, az érdeklődők közösen kaszálhattak le egy teljes kertet. Szeptemberben metszés gyakorlati bemutató napot tartottak, októberben pedig Nagybakónakra utaztak, ahol a mélymulcsos módszert próbálhatták ki a közösség tagjai, szó esett a klímaváltozás és a nagyüzemi gazdálkodás problémáiról és összefüggéseiről, a talajélet pusztulásáról és javításának lehetőségeiről.
A támogatási időszak ugyan véget ért, a csoport azonban folytatja tovább tevékenységeit: „Rendszeres a tudásmegosztás. Hamarosan újra téma lesz az oltóvessző szedés, tavasszal pedig gyümölcsoltó napot tartunk. Tervben van egy újabb magbörze és palánta cserebere lebonyolítása is a falun belül. A küldetésünk továbbra is az, hogy be kell mutatnunk és bizonyítanunk, hogy az önellátásnak létjogosultsága van, és ezt környezetbarát módszerekkel kell végezni” – összegezte gondolatait Ádám.