Pénteken jelentjük be, kik az Emberség-díjasok 2023-ban
Minden évben le kell írnunk, így idén sincsen másként: nagy kihívás elé néznek az Emberség-díj döntőbizottságának tagjai, hiszen egytől-egyig kivételes emberek és…
Minden évben le kell írnunk, így idén sincsen másként: nagy kihívás elé néznek az Emberség-díj döntőbizottságának tagjai, hiszen egytől-egyig kivételes emberek és…
Van úgy, hogy egy ember neve összeforr egy településsel. Békési Andrea szociális munkásként, civil szervezetek vezetőjeként három évtizede dolgozik roma közösségekért, hátrányos…
Egy demokratikus intézmény erősségét részben az adja, amennyire a benne lévő szereplők komolyan veszik. A magyar diákönkormányzati rendszer az elmúlt évtizedben kevés…
Hogy a jó emberek és jó szakemberek ne költözzenek el vidékről, az sok településen létfontosságú. Kiváltképp igaz ez a szociális szakterületre, ahol…
A hatalom ma Magyarországon jelentős sikereket ért el abban, hogy megakadályozza azoknak az összefogását, közös fellépését, hatékony érdekképviseletét, akik számonkérhetik visszaéléseit. Ennek…
Egy országos tüntetés színpadán beszédet mondani már alapból nagy bátorságra vall ma Magyarországon. Hát még akkor, ha a beszéd egy csapásra híres…
Közösségi nyomdaműhely, alkotóközösség – ha megpróbáljuk kategóriák közé szorítani a pécsi Drukkert és képzőművészeit, talán ezek a fogalmak járnak leginkább közel a…
Ahol az állam nem tud vagy nem akar segíteni a rászorulókon, ott rendszerint a civil társadalom nyújt megoldást. De sokszor ez sem…
Lehet-e egy alapvetően országos, pontosabban nemzetközi szervezetnek olyan vidéki formációja, ami képes idomulni a helyi viszonyokhoz, teret adva a lokális jellegzetességeknek? Pécs…
A bátorság és tisztesség mellé felesleges fokmérőt rakni, mégis fontos kifejezni az elismerést annak, akinek áldozathozatala nagyobb következményekkel járt. Tölgyfa Gergely az…